Wikipédia: „Valótlanság állítása más(ok) vagy önmagunk félrevezetése céljából. A vallások a hazugságot bűnnek tekintik. Az általános etikai normák szerint is elítélendő a hazugság, hiszen huzamosabb ideig nem tudna fennmaradni az olyan emberi közösség, amelynek tagjai legalább a mindennapi élet alaphelyzeteiben nem bíznak az egymással folytatott kommunikáció hitelességében. Hazugság az igazság elhallgatása, elferdítése, illetve a valótlanság állítása megtévesztés céljából. A szándékosság fontos tényező, így megkülönböztethető a tévedéstől.”
Pallas Nagy Lexikon: „A hazugság annyi mint tudva, akár szóval, akár csak valami jellel, másnak megtévesztése céljából annak ellenkezőjét mondani, amit igaznak tudunk. A hazug tehát igazat is mondhat, ti. ha az, amit ő nem igaznak tart, véletlenül mégis igaz.”
Úgy gondolom, vagy legalábbis remélem, hogy a legtöbb ember nem szereti a hazugságokat. Ennek ellenére átszövi egész létünket, ami természetéből fakadóan tönkretesz mindent és mindenkit, mert nem egészséges / nem igazságos.
Biológiai hasonlattal élve a hazugság olyan, mint egy mutálódó vagy már hibásan keletkező sejt, ami rossz információt tárol és elkezdi magát sokszorosítani. Nem kell orvosnak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, ez miket fog okozni az adott szervezetben. Akár informatikai példával vizsgálva, ha bináris kódként tekintünk az információkra, akkor teljesen biztos, hogy az „egyesek” és „nullák” tetszés szerinti felcserélgetése, tehát az igaz / hamis kapcsolók érdekek szerinti használatának sem lesz éppen egy jól működő program a végeredménye. Én így látom a világot! Szerintem jelenlegi élethelyzetünk egy nagyon hibás programozásnak köszönhető. De ami ennél is fontosabb, hogy ez még nem befejezett. A „társadalomkódolók” tovább folytatják őrült tevékenységeiket, mi pedig egyre inkább úgy érezzük, hogy egy igen furcsa, sokszor beteges és veszélyes, virtuális világba csöppentünk…
„Alexandriai Kelemen ókori keresztény filozófus szerint a hazugság megengedhető, ha felebarátunk hasznára van…”
Vizsgálhatjuk szempontok szerint, hogy egy apró füllentéstől, féligazságokon keresztül, hogyan jutunk el az ordas hazugságokig, de sajnos azt kell írjam, a „sejtmagja” mindegyiknek ugyanaz, ez pedig a hamisság!
Vannak olyanok, amiket mi magunk is simán beleszórunk az éterbe, mint amikor gyermekeinknek azt mondjuk, hogy a Télapó létezik, a Jézuska hozza az ajándékot, vagy a Fogtündér a tejfogakért cserébe ad valamit. Nyilván jó szándékkal tesszük, szeretnénk belecsempészni egy kis „varázslatot” a gyermeki létbe… Az más kérdés, hogy ekkor nem mondunk igazat és később erre rájönnek, így az realizálódik bennük, hogy mi is hantázunk néha! Ennek ellenére is úgy tartom, ha létezik „kegyes hazugság”, akkor ezt hívhatjuk annak. De ez csak bizonyos életkorig elfogadható, hiszen valódi örömöt adunk vele. Ha megfelelő időben és körülmények között derül ki az igazság, akkor a gyermek lelkét szolgálta, nem éri csalódás. Viszont ez nem mondható el azokban az esetekben, amikor álltatjuk valamivel. Például, ha valamiben teljesen tehetségtelen és dicsérjük, akkor durván félrevezetjük. Félreértés ne essék, biztatni lehet, senkinek nem szabad a kedvét szegni, de véleményem szerint ebben már őszintének kell lennünk. Ezzel el is érkeztem a következő lépcsőhöz, a féligazsághoz, ami már tapasztalhatóan romboló hatású…
HAMAROSAN FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!
